Tanárkollégáknak: Idegen Katona műve a 10. osztályos gimnazistáknak. A nyest.hu-n találtam ezt az ötletet: a tanulmány aktualizál. Összekapcsolja a művet ma nagyon is aktuális tartalommal. Ajánlom figyelmetekbe. Írjátok meg tapasztalataitokat, ha kipróbáltátok!
Könnyű Melindát táncba vinni?
Bűnös-e Gertrudis? Követett-e el Bánk tragikus vétséget, és ha igen, mit?
Az eddigi értelmezések többnyire ezekre a kérdésekre keresték a választ. Minket
inkább az érdekel, hogyan vélekedett Katona József drámájának főhőse a nőkről|
Vajon végiggondolta-e már valaki, milyen fortélyos
módokon plántáljuk gyermekeinkbe a szexizmust? Ott vannak mindjárt nemzeti
irodalmunk klasszikusai, köztük a legnagyobb magyar nyelven írott tragédia,
a Bánk bán. Katona József drámája egy olyan világot visz színre, mely magán hordozza
a nemi erőszak kultúrájának sajátosságait. A szöveg nem szűkölködik szexista
kijelentésekben, egyértelműen megjelenik benne a nők hátrányos
megkülönböztetése, eltárgyiasítása. Mindezek egyenes következménye, hogy a nemi
erőszak normalizálódik, Melinda „elcsábítása” sem bántalmazás, hanem
becsületsértés. A címszereplő pedig remekül példázza az áldozathibáztató
attitűdöt, mely a nemi erőszak kultúrájának szintén gyakori velejárója. A Bánk
bán egyébként is a lassan kidobásra ítélt kötelező olvasmány lista
egyik legnehezebben védhető darabja, hiszen nyelvezete a diákok számára alig érthető,dramaturgiája homályos. A nőkkel kapcsolatos sztereotípiák pedig tovább rontanak a helyzeten.
Ha másra nem is nagyon, arra talán a legtöbb egykori középiskolás
emlékszik, hogy Bánk életének két síkján is konfliktusba kerül. Magánemberként
szembe kell néznie a ténnyel, hogy egy másik férfi, a király sógora szemet
vetett a feleségére. Mindeközben közszereplőként kezelnie kell azt a helyzetet,
melyet az Endre király távollétében uralkodó Gertrudis elhibázott intézkedései
idéztek elő. A közéleti szál is számos olyan izgalmas kérdést vet fel, mint pl.
a lojalitás és az erkölcsi normák közötti választás, a hatalom természete vagy
a nemzeti elfogultság. Most azonban koncentráljunk arra, hol helyezkednek el a
nők a darab világában, és hogyan viselkedik ebben a világban Bánk férjként.
Mit ér az ember, ha nő?
„Vitézi módra méssz
Le szép nap! Ah, hol ily halál? Eredj,
Eredj! utól nem érlek – én csak asszony
Vagyok...”
Így mereng Gertrudis a Bánkkal való összecsapás és a dráma tetőpontját
jelentő gyilkosság előtt nem sokkal. A darabot olvasva azt látjuk, hogy
Gertrudis valóban csak asszony, még ha a király felesége is.
Férfiak és nők közel sem esnek egyenlő megítélés alá, utóbbiak egyértelműen
alsóbb rendű tagjai a társadalomnak. A dráma során több szereplő is véleményt
nyilvánít a női nemről, ezek szerint az emberiség nőnemű fele leginkább gyenge,
manipulálható, érzelemvezérelt, tehát képtelen megalapozott, racionális
döntéseket hozni. Pusztán az adott férfi szereplő jellemétől függ, hogy nőkkel
kapcsolatos viselkedésében a gyámolítás (Bánk, Tiborc) vagy a kihasználás
(Ottó, Biberach) motívuma a meghatározó.
Nézzük pl. Petúr bánt! Mikor a titokban hazaérkező Bánkot igyekszik maga
mellé állítani, részletesen kifejti, mely okok vezettek az összeesküvéshez: a
magyar király helyett egy meráni uralkodik, aki merániakkal veszi körül magát,
tékozló nagyvilági életmódja pedig nem méltó Endre királyhoz. De nagyon úgy
tűnik, hogy Gertrudis fő bűne mégiscsak az, hogy nem férfi:
„Mi a királyt imádjuk – ámde egy
Endrében – egy férfiú-királyt imádunk,
Meráni asszony nem kell itt soha. (…)
…………. Görög, gubás, bojér, olasz,
Német, zsidó, nekem mihelyst fejét
A korona díszesiti, mindegy az,
Mert szent előttem a királyom, és az
Asszonyt becsűlöm – ah, de mégis annak
Én engedelmeskedni nem tudok…”
(Második szakasz)
Bánk ugyan rendre utasítja Petúrt, miszerint Endre távollétében annak
felesége, „Gertrúdis éppen a király maga!”, de a darab során ő sem kezeli
nőnemű embertársait önmagával egyenrangúként. Még akkor sem, ha a saját
feleségéről van szó.
Ostromállapot
Pedig Melindának nagy szüksége lenne férje támogatására. Ottó, a király
sógora egyre tolakodóbban próbálja meghódítani. A darab rögtön a felzaklatott,
egyszersmind reménykedő Ottó és a szkeptikus Biberach párbeszédével indul. Egy
ideig még azt is hihetné az olvasó, hogy egy „forróan érző”, szerelmes férfi
epekedéséről van szó, de érzéseinek őszintesége mindvégig kétséges. A későbbiek
során, jóllehet többször is előkerül a szerelem szó, Ottó
megnyilvánulásaiból világossá válik, hogy egyetlen célja saját testi vágyainak
kielégítése bármi áron:
„OTTÓ (dörmögve)
Csak célomat
Érjem – ha a pokolba is – megyek.
(El, Gertruddal.)”
Ha Ottó szavai nem is mindig, a szerzői utasítások egyértelművé teszik a
helyzetet, Melindával való találkozásánál már nincs kétségünk afelől, hogy a
királyné fivére színjátékot játszik:
„Melinda, kéméld könnyid záporát!
És mégis – esküszöm – drágák ezek
Előttem és vigasztalói meg-
Átkoztatott jövendőmnek -! (magában)
Helyessen
Mondád, ravasz kölyök!”
(Első szakasz)
A királyné öccse végül a Biberachtól kapott porok segítségével eléri
célját: Gertrúd az altató hatására hamar aludni tér, Ottó pedig megerőszakolja
a „hevítő pornak” köszönhetően módosult tudatállapotba került Melindát.
A nemi erőszak kultúrája
Ha körülnézünk a mai Magyarországon, könnyen támadhat az a benyomásunk,
hogy a nemi erőszak kultúrájában élünk. A zaklatást és a nemi erőszakot egyértelműen elítéli a
társadalom, de ezek mibenlétéről már megoszlanak a vélemények, különösen a
verbális formák tekintetében. Gyakran a beszélő vagy cselekvő szándékától, nem
pedig a másik emberre gyakorolt hatástól tesszük függővé, hogy egy-egy mondat
vagy tett zaklatásnak minősül-e. Ezáltal mindkét fogalom könnyen
relativizálódik, bizonyos formáikat pedig tolerálja a társadalom. Elég az
egyetemi gólyatáborokra gondolnunk, ahol bevett gyakorlat a gólyák (többnyire a lányok)
verbális és fizikai zaklatása, és a nemi erőszak sem ritka. De a politikai
közélet is számos példát nyújt, a családon belüli erőszak megítélésétől a parlamentben jelenlévő szexizmuson át egészen addig, hogy mi történik, ha egy közszereplő zaklatási
ügybe keveredik.
A Btk. szerint
„aki mást erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen
fenyegetéssel közösülésre kényszerít, vagy más védekezésre, illetőleg
akaratnyilvánításra képtelen állapotát közösülésre használja fel, bűntettet
követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.
Vagyis ha valakivel ajzószert itatnak, majd közösülnek vele, az bizony nem
„elcsábítás”, nem becsületsértés, hanem bűntett. Csakhogy a Bánk bánban
ez senkit nem érdekel, és az elemzésekben, tankönyvekben is többnyire
legfeljebb „Melinda meggyalázásáról” olvashatunk. Arról kevés szó esik, hogy
miért nevezhető lényegében szükségszerűnek mindaz, ami Melindával történik.
Pedig a Bánk bán szövegét olvasva azt látjuk, hogy a nők
nincsenek, nem is lehetnek döntéshelyzetben a szexuális kapcsolatokat illetően.
Így a dráma világában eleve szinte kizárt a partnerek közötti konszenzus
lehetősége. Mindez annak köszönhető, hogy a nő nem a férfiakkal egyenrangú,
hanem nekik alárendelt lény, akit a nőségével járó alaptulajdonságok nem is
tesznek képessé arra, hogy bármivel kapcsolatban komoly döntéseket hozzon.
Ennek a szexista alapállásnak köszönhetően aztán a nemi erőszak is
elbagatellizálódik. Így az, ami Melindával történik, sokkal inkább a
becsületen, mégpedig Bánk becsületén esett sérelem, mintsem egy ártatlan, érző
emberi lény sérelmére elkövetett brutális bántalmazás.
Asszonyállat gyári hibával
De lássuk, milyen is a nő a Bánk bán szereplői szerint?
„BIBERACH
Nevetni vagy pedig
Könnyezni: az mindegy az asszonyoknál.”
(Prológus)
„GERTRUDIS (elkomorodik).
Sír is! [ti. Melinda – K. O.]
(Keserűen elmosolyodik.)
És
Te róla mégis le akarsz mondani?
Nem ösmered tehát az asszonyi
Szív gyengeségeit? sem a hanyatló
Virtusnak e fogásait? – Hiszen
Könnyezni kell, hogy áldozatja színlett
Becsét nagyítsa és a könny az a
Gyöngy, mellyel a halálos ágyba’ fekvő
Szép virtus ékesíttetik! Ki ekkor
Is még lemond, az oktalan – bolond.”
(Első szakasz)
„BÁNK Nagyravágyás, büszkeség,
Kecsegtetés, hizelkedés, csupán
Csak csillogó fények; s hogy mégis az
Asszonyt becsalhatják a bűn fenék
Nélkül való mocsáriba – -!
Lelkemre mondom, a nevelésnek egy
Jó magva sem marad szivekbe meg,
Mivelhogy a növésekkor tüzellő
Indulatoknak pestises szele
Kifújja mind. (…) Az alkotónak szentségébe be-
Törés ez – és kigúnyolása, hogy
A legcsekélyebb férgecskének is
Teremte oltalom-fegyvert, csupán
Az asszonyállatról felejtkezett el.”
(Negyedik szakasz)
A fenti idézetek csupán néhány példát szolgáltatnak arra, hogy milyen nőkép
rajzolódik ki a drámából: az asszonyok kiszolgáltatottak, esendőek, és a
legtöbb, amire képesek, hogy képmutatással tegyék vonzóbbá magukat a férfiak
előtt. De az erényt csak megjátszani tudják, hiszen valódi erkölcsös
viselkedésre − mint azt a darab címszereplőjétől a fenti idézet utolsó három
sorából megtudhatjuk − eleve képtelenek. A teremtő megtagadta tőlük annak
képességét, hogy morális tisztaságukat megvédjék a világ kísértéseitől.
A jó tanuló felel
Szegény Melinda annyira együgyű, hogy még azt is a férjétől tanulta meg,
honnan ismerheti fel biztosan a hazug embert. Mikor Ottó a cél érdekében
letérdel előtte, felmondja a Bánktól tanult leckét:
„Szabad tekéntet, szabad szív, szabad
Szó, kézbe kéz és szembe szem, – minálunk
Igy szokta a szerelmes: aki itt
Letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít.”
(Első szakasz)
Melinda az egyszerűség és az ártatlanság megtestesüléseként jelenik meg a
darabban, ezért is annyira vonzó préda Ottó számára. Házassága Bánkkal
példaértékű, és a nádor morális tekintélyének egyik pillére, így közvetett
módon gyengíti Gertrudis hatalmát. Vagyis minden, ami Bánk becsületét kikezdi,
Gertrudis malmára hajtja a vizet, nem véletlen hát, hogy ő az, aki Melindát az
udvarba rendeli. Bár közvetlenül nem bűnrészes az asszony megerőszakolásában,
végig „érthetetlenül beszéli kétféleképpen gondolatjait”: hol rendre utasítja
öccsét gerjedelme miatt, hol pedig kínos malőrnek titulálja Melinda
meghódításának esetleges kudarcát. Mindeközben, jóllehet királyné létére
elszenvedője a darab világát meghatározó nemi előítéleteknek, maga is tesz
szexista kijelentéseket, többek közt saját testvérét illetően:
„GERTRUDIS
Meráni herceg -
Egy férfiú nem tud kifogni egy
Asszonyszemélyen; s egy Gertrudis – egy
Asszony tud országok felett megállni.”
(Első szakasz)
Vagyis nem megtörni egy nő ellenállását férfiatlan gyengeségnek számít.
És Bánk?
Először is nem tudjuk, mit tud. A nádor, aki titokban érkezett a palotába,
egy rejtett ajtóban mutatkozik először, és nem tudni egészen pontosan, mi az,
ami színre lépése előtt már tudomására jutott. Nem tudjuk, mennyit hallott
Petúr és Melinda bátyjainak párbeszédéből („…nagy, ami fenn forog Játékon: a
haza és Melinda”). Mindenesetre a kételyek elég hamar befészkelik magukat a
gondolatai közé:
„Mit nyughatatlanítsz setétes álom-
Kép! mit gyötörsz incselkedő chimaera!?
Hát a világnak egyik pólusától a
Más pólusáig, szerelmeimben, én
Miért öleltem mindent egybe? mért
Mindent? miért te benned, óh Melinda!?
S egy ember – egy haszontalan por – az
Ütné ki őtet karjaim közül?”
(Első szakasz)
Melinda addig soha semmilyen okot nem adott arra, hogy kételkedjenek a
hűségében. De emlékezzünk: a teremtő nem adott az asszonyoknak „oltalom
fegyvert”, vagyis sose lehet tudni… Később aztán a palotába visszatérve Bánk a
véletlennek köszönhetően saját szemével látja, amint Ottó hevesen udvarolva
homlokához szorítja Melinda kezét, és ez olaj a tűzre. Bár ha nem oson ki
rögtön ismét, azt is láthatta volna, felesége hogyan utasítja vissza
sokadszorra is Ottót a férjétől tanult nevezetes azonosság (a térdelő ember
hazugságot jelent) alapján. De Bánk inkább Petúrhoz siet, hogy elejét vegye a
nyílt lázadásnak.
Ki a hibás?
Kirabolják a nagymamát − minek tart otthon pénzt? Leütnek az utcán − minek
mégy arra egyedül? Megerőszakolnak − miért öltöztél úgy, mint egy ribanc?
Áldozathibáztatásról akkor beszélünk, ha valamilyen bűncselekmény
bekövetkezéséért részben vagy egészben az áldozatot teszik felelőssé.
Nagyon sokszor maga az áldozat is önmagát hibáztatja, akár még egy nemi erőszak
esetében is. Ez az attitűd ugyanis tulajdonképpen egy teljesen általános emberi
reakció, amely azon a tulajdonságunkon alapul, hogy a világot egy igazságos
helynek szeretnénk látni. Vagyis az áldozathibáztatás hátterében az a hit
húzódik, hogy aki kellő körültekintéssel, helyesen viselkedik, azzal jó dolgok
történnek. Másképpen fogalmazva, csak azzal történnek rossz dolgok, aki
rászolgált. Vagy maga is helytelenül viselkedett, vagy óvatlan, esetleg gyenge
volt. De attól még, hogy általánosan elerjedt, ez a logika nemcsak hibás, hanem
meglehetősen káros az egyén és a társadalom szintjén egyaránt. A világ ugyanis
sajnos nem ennyire igazságos és kiszámítható. A nemi erőszakot például az
áldozatok legtöbbször nem vadidegenektől, hanem közeli ismerősöktől,
családtagoktól, munkatársaktól szenvedik el. Otthon, iskolában, munkahelyen.
A nemi erőszak kizárólag az elkövető döntésének
következménye. Csak az erőszaktevő tehet róla, és ő tehet ellene is. Mégpedig
úgy, hogy nem követi el. Ez akkor is így van, ha a rendőrség mást mond erről.
Amikor Bánk Melinda meggyalázásáról tudomást szerezve visszasiet a
palotába, ahelyett, hogy együtt érezne bántalmazott feleségével, hazugsággal
vádolja, és elhangzik szájából a vád: „Ottó, s Melinda, egyaránt örültek!”
(Harmadik szakasz) Arról nyilván nincs szó, hogy Melinda kihívó öltözékével
vagy viselkedésével kereste volna bajt. Az is egyértelmű, hogy engedelmességgel
tartozik a királynénak, a palotában is csak Gertrudis utasítására tartózkodik,
ha rajta múlna, otthon várná a férjét. A Bánk által képviselt világkép alapján
Melinda hűtlensége annak következménye, hogy erkölcse gyenge, így nem tudott
ellenállni az Ottó által képviselt kísértésnek. Mint azt fentebb láttuk, ennek
oka elsősorban az, hogy Melinda asszony, vagyis ilyennek alkotta a
teremtő. Bánk a történtekben mindenekelőtt saját becsületének széjjel
rombolását látja, ezért a legtöbb, amit Melinda iránt érezni tud, az a
szánalom.
Ez a fajta közöny azonban nemcsak Bánkra jellemző. A nő eltárgyiasulása,
mely a nemi erőszak kultúrájának velejárója, jól tetten érhető Melinda
sorsában: az asszony teljesen tehetetlenül szenvedi el a vele történteket,
egyetlen olyan szereplő sincs a darabban, aki valódi empátiával viseltetne
iránta. Nem csoda, ha teljesen magára maradva elméje megbomlik, és halála is
szükségszerű.
Rágjunk-e szájba?
A Bánk bán nyelvezete nem lesz könnyebb. Viszont a fenti
problémakör, vagyis a nemek társadalmi megítélése vagy a nemi erőszakkal,
illetve ennek elkerülésével kapcsolatos kérdések az iskolás korosztály
mindennapjait is átszövik. Elég csak a diszkódrogokra gondolnunk, amelyeknek köszönhetően számtalan, a Melindáéhoz hasonló
esetről hallhatunk nap mint nap. Azt is fontos volna tudatosítanunk, hogy a
szexista előítéletek mindkét nemet egyaránt sújtják, és kialakulásukért,
illetve fennmaradásukért mindannyian, férfiak és nők, felelősek vagyunk.
Gertrudis a rosszul értelmezett férfiasság erejével próbál érvényesülni nőként
egy férfiak uralta világban, Bánk pedig éppen azzal veszíti el szeretett
feleségét, hogy képtelen önmagával egyenrangú emberként kezelni őt. Ha hagyunk
időt, és nem félünk a kínos kérdésektől, Katona drámája poros múzeumi darabból
eleven szövegélménnyé válhat. Ha a diákok megtapasztalnák, hogy egy közel
kétszáz éves szöveg is lehet aktuális, akkor talán azt is könnyebben
megértenék, miben áll Katona mondatainak szépsége.
Tehát a fenti eszmefuttatás semmiképpen nem jelenti azt, hogy Katona
drámájának ne lenne helye a kötelező olvasmányok közt. Épp ellenkezőleg: minél
több szempontból értelmezhető egy szöveg, annál hasznosabb az irodalomtanítás
számára. Hiszen az olyan kérdésirányok, melyek köthetőek az iskolás korosztály
mindennapjaihoz, segíthetnek áthidalni azt az időbeli távolságot, mely a
klasszikusok és a fiatalok jelene között húzódik. Ehhez viszont szükség volna
egy olyan kerettantervre, mely teret ad a tanári szabadságnak, és nem
lehetetleníti el az elmélyült és alapos szövegelemzést. De mindenekelőtt annak
belátására lenne szükség, hogy a közoktatás feladata nem a válaszok, hanem a
kérdezés képességének tanítása kellene, hogy legyen.
Források,
olvasnivaló
